KURATÓRIUM
Kuratórium Tagjai:
Elnök: Maday Tímea Kinga - táncművész, koreográfus
Dr. Lőrinc Katalin - táncművész, koreográfus, újságíró, egyetemi tanár
Hegedűs Sándor - tánc szakíró, kritikus
Szemán Béla - színész, rendező
Simor Ágnes - Tűzraktér Független Kulturális Központ Kulturális vezető 2005 és 2011 között
ELKÖTELEZETTEK VAGYUNK

A Kortárs Táncművészetért Alapítványnál hiszünk az álmok megvalósításában.
Olyan lehetőségeket igyekszünk biztosítani, amelyek segíthetik a művészeket céljaik megvalósításában. Alapítványunk kuratórium tagjai igyekeznek minden hazai kortárs táncelőadást figyelemmel követni, illetve amatőr képzésekben és felsőoktatásban oktatni.
Hozzájárulásunkkal 2015 óta 7éven keresztül biztosítottunk a kimagasló sikereket elért Gangaray Dance Company működését, illetve eme együttes nemzetközi tehetséggondozó programját.
Célunk elsősorban a magyar és európai kortárs táncművészet széleskörű hazai megismertetése, annak szakmai fejlesztése és elismertségének növelése. Főbb céljaink, segíteni az előadó és táncművészetet, különös képpen támogatni az alkotóművészeket és az alap-, közép-, és felsőfokú művészetoktatást. Ennek keretében előadások létrehozásának szervezését, ezt a művészeti ágat tanuló vagy gyakorló táncművészek, koreográfusok segítését támogatjuk. Mindezen felül kifejezetten egy erre irányuló oktatási intézmény létrehozását és támogatását tervezzük. Egy intézményt, amely különböző kurzusok, mesterkurzusok szervezésében fejleszti a jövő új generációját. Tervünk a The New Dance Company- t működtetni, fellépéseit szervezni és népszerűsíteni. Célunk még, hogy az Alapítvány elnökének Maday Tímea Kingának, illetve a kuratórium tagjainak széleskörű szakmai kapcsolatait fent tudjuk tartani bel- és külföldi intézményekkel, műhelyekkel, oktatókkal, művészekkel, amelyeket a jövőben bővíthetünk. Szakmai díjakkal és ösztöndíjakkal szeretnénk támogatni, segíteni a kortárs táncszakmában kimagasló tehetségeket. Alapítványunk az Alapító Okiratának megfelelően kíván a közhasznú tevékenységeknek megfelelni.

kortárs tánc rólunk

©2015 by Kortárs Táncművészetért Alapítvány
Kortárs Tánc
KORTÁRS TÁNCMŰVÉSZETÉRT ALAPÍTVÁNY
KORTÁRS TÁNCMŰVÉSZETÉRT ALAPÍTVÁNY

Adószám: 18729348-1-13
Bankszámlaszám : 11712004 - 20351061 / OTP BANK
Támogatásodat előre is köszönjük!

TÁMOGATÓINK:
COTEDA Kortárs Táncművészeti Nonprofit Kft.,
HERITAS Tőkebefektetési Tanácsadó Kft.,
FUCH VIRABONN Kft., Wart Galéria,
Bethlen Téri Színház, Bakelit,
Duda Éva Társulat, Movein Stúdió,
Műhely Alapítvány
2015 éves beszámoló és közhasznúsági jelentés:
2016 éves beszámoló és közhasznúsági jelentés:
Webtárhely szolgáltató: Versanus Kft.
1138 Budapest, Mura u. 4. 9. em. 7.
ELKÖTELEZETT VAGYUNK MÁS ÉLETÉNEK TÁMOGATÁSA IRÁNT

A Kortárs Táncművészetért Alapítványban hiszünk az álmok megvalósításában. A támogatási lehetőségek széles skálája lehetővé teszi az egyéneknek minden területen, hogy javítsák életüket. Hozzájárulásunkkal 2015 óta számos nagyszerű lehetőséget nyújtunk Önnek a megvalósításában. Alapítványunk megalakulása után a kuratórium tagjai igyekeznek minden hazai kortárs tánc előadást figyelemmel követni, illetve az amatőr képzések és a felsőoktatásban oktatni. Célunk elsősorban a magyar és európai kortárs táncművészet széleskörű hazai megismertetése, annak szakmai fejlesztése és elismertségének növelése, fokozása. Főbb céljaink tehát segíteni az előadó és a táncművészetet, ezen belül pedig támogatja az alkotóművészeket és az alap-, közép-, és felsőfokú művészetoktatást. Az említetteknek érdekében előadások létrehozásának szervezését, ez egy művészeti ág tanuló vagy gyakorló táncművészek, koreográfusok segítése támogatjuk. Céljaink egy kifejezetten erre irányuló oktatási intézmény támogatása, létrehozása. Egy intézmény, amely fejleszti, és képzi különböző kurzusokat, mesterkurzusok szervezésében a jövő új generációját. Terveink között szerepel egy kortárs táncegyüttes megalapítása, működtetése, tevékenysége, fellépéseinek szervezése és népszerűsítése. Mindezen felül kiadványokkal, katalógusokkal szándékozunk foglalkozni. Célunk még, hogy az Alapítvány elnökének, Maday Tímea Kingának és a kuratórium tagjainak széles körű szakmai kapcsolataival bel- és külföldi intézményekkel, műhelyekkel, oktatókkal, művészekkel tudunk tartani, amelyekre a jövőben bővíthető. Mindezen kívül létre kívánunk hozni szakmai díjat, ösztöndíjakat, amivel is támogatni, segíteni szeretnénk a szakmáját kimagasló tehetségeket. A Társadalmi Kapcsolatok szükségleteinek kielégítéséhez kívánunk megfelelni, így maximálisan megfelelnek az Alapítványunk tevékenységei és a közhasznú tevékenysége
Kortárs Táncművészetért Alapítvány ALAPÍTÓ OKIRATA:
ELKÖTELEZETT VAGYUNK MÁS ÉLETÉNEK TÁMOGATÁSA IRÁNT

A Kortárs Táncművészetért Alapítványban hiszünk az álmok megvalósításában. A támogatási lehetőségek széles skálája lehetővé teszi az egyéneknek minden területen, hogy javítsák életüket. Hozzájárulásunkkal 2015 óta számos nagyszerű lehetőséget nyújtunk Önnek a megvalósításában. Alapítványunk megalakulása után a kuratórium tagjai igyekeznek minden hazai kortárs tánc előadást figyelemmel követni, illetve az amatőr képzések és a felsőoktatásban oktatni. Célunk elsősorban a magyar és európai kortárs táncművészet széleskörű hazai megismertetése, annak szakmai fejlesztése és elismertségének növelése, fokozása. Főbb céljaink tehát segíteni az előadó és a táncművészetet, ezen belül pedig támogatja az alkotóművészeket és az alap-, közép-, és felsőfokú művészetoktatást. Az említetteknek érdekében előadások létrehozásának szervezését, ez egy művészeti ág tanuló vagy gyakorló táncművészek, koreográfusok segítése támogatjuk. Céljaink egy kifejezetten erre irányuló oktatási intézmény támogatása, létrehozása. Egy intézmény, amely fejleszti, és képzi különböző kurzusokat, mesterkurzusok szervezésében a jövő új generációját. Terveink között szerepel egy kortárs táncegyüttes megalapítása, működtetése, tevékenysége, fellépéseinek szervezése és népszerűsítése. Mindezen felül kiadványokkal, katalógusokkal szándékozunk foglalkozni. Célunk még, hogy az Alapítvány elnökének, Maday Tímea Kingának és a kuratórium tagjainak széles körű szakmai kapcsolataival bel- és külföldi intézményekkel, műhelyekkel, oktatókkal, művészekkel tudunk tartani, amelyekre a jövőben bővíthető. Mindezen kívül létre kívánunk hozni szakmai díjat, ösztöndíjakat, amivel is támogatni, segíteni szeretnénk a szakmáját kimagasló tehetségeket. A Társadalmi Kapcsolatok szükségleteinek kielégítéséhez kívánunk megfelelni, így maximálisan megfelelnek az Alapítványunk tevékenységei és a közhasznú tevékenysége
KURATÓRIUM
Kuratórium Tagjai:
Elnök: Maday Tímea Kinga - táncművész, koreográfus
Dr. Lőrinc Katalin - táncművész, koreográfus, újságíró, egyetemi tanár
Hegedűs Sándor - tánc szakíró, kritikus
Szemán Béla - színész, rendező
Simor Ágnes - Tűzraktér Független Kulturális Központ Kulturális vezető 2005 és 2011 között
ELKÖTELEZETTEK VAGYUNK

A Kortárs Táncművészetért Alapítványnál hiszünk az álmok megvalósításában.
Olyan lehetőségeket igyekszünk biztosítani, amelyek segíthetik a művészeket céljaik megvalósításában. Alapítványunk kuratórium tagjai igyekeznek minden hazai kortárs táncelőadást figyelemmel követni, illetve amatőr képzésekben és felsőoktatásban oktatni.
Hozzájárulásunkkal 2015 óta 7éven keresztül biztosítottunk a kimagasló sikereket elért Gangaray Dance Company működését, illetve eme együttes nemzetközi tehetséggondozó programját.
Célunk elsősorban a magyar és európai kortárs táncművészet széleskörű hazai megismertetése, annak szakmai fejlesztése és elismertségének növelése. Főbb céljaink, segíteni az előadó és táncművészetet, különös képpen támogatni az alkotóművészeket és az alap-, közép-, és felsőfokú művészetoktatást. Ennek keretében előadások létrehozásának szervezését, ezt a művészeti ágat tanuló vagy gyakorló táncművészek, koreográfusok segítését támogatjuk. Mindezen felül kifejezetten egy erre irányuló oktatási intézmény létrehozását és támogatását tervezzük. Egy intézményt, amely különböző kurzusok, mesterkurzusok szervezésében fejleszti a jövő új generációját. Tervünk a The New Dance Company- t működtetni, fellépéseit szervezni és népszerűsíteni. Célunk még, hogy az Alapítvány elnökének Maday Tímea Kingának, illetve a kuratórium tagjainak széleskörű szakmai kapcsolatait fent tudjuk tartani bel- és külföldi intézményekkel, műhelyekkel, oktatókkal, művészekkel, amelyeket a jövőben bővíthetünk. Szakmai díjakkal és ösztöndíjakkal szeretnénk támogatni, segíteni a kortárs táncszakmában kimagasló tehetségeket. Alapítványunk az Alapító Okiratának megfelelően kíván a közhasznú tevékenységeknek megfelelni.

KORTÁRS TÁNC

MŰVÉSZETÉRT ALAPÍTVÁNY

KORTÁRS TÁNC

MŰVÉSZETÉRT ALAPÍTVÁNY
Kortárs Táncművészetért Alapítvány módosított ALAPÍTÓ OKIRATA 2017:
Közhasznú jogállást megállapító végzés:
2017 éves beszámoló és közhasznúsági jelentés:

2018 éves beszámoló és közhasznúsági jelentés:

2019 éves beszámoló és közhasznúsági jelentés:
2019 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2019 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2019 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2019 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2020 éves beszámoló és közhasznúsági jelentés:
2020 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2020 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2020 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2020 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2021 éves beszámoló és közhasznúsági jelentés:
2021 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2021 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2021 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2021 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2022 éves beszámoló és közhasznúsági jelentés:
2022 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2022 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2022 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés:
2022 éves beszámoló és
közhasznúsági jelentés: